*Samantha
szemszöge*
Mikor leszálltam a buszról Jennát követve még egyszer
visszanéztem keresve Harry tekintetét sikertelenül. Nem tudom mi ütött belém. És mi volt az a furcsa érzés mikor hozzám
ért? Mondjuk elég aranyos volt… és azok a szemek. Állj Samantha! Miket
beszélsz? Hiszen most végre kezd alakulni Aaronnal. Ne ábrándozz másokról!
Jelen pillanatban nem éreztem magam feldobottnak azok után, ami majdnem
megtörtént a kórházban. Mióta vártam, hogy végre közel kerülhessek hozzá és
erre megzavarnak. Bár nem a legjobbkor történt volna az igaz. Na de , ki volt az a lány Aaronnál? Ez
nem hagy nyugodni. Mire feleszméltem a gondolkodásból már az ajtóba voltunk. Mit mondunk anyáéknak? A Tűzről? Lehet, hogy
legközelebb el sem engednek! Mielőtt beléptünk volna, gyorsan félrerántom
Jennát, hogy megbeszéljük ezt az egészet.
- Jenna! Mit mondunk anyáéknak, ha megkérdezik, hogy mi volt? –néztem rá reménykedve, hogy egy okos ötlettel elődrukkol.
- Hát az igazat. Csak nem hallgatjuk el előlük, hogy majdnem bennégtél a kórházba. Erről jut eszembe. Meg kell magad nézetni egy orvossal. Elég rondán fest az a vérfolt a fejeden.
Vérfolt? Erről nem is tudtam.
- De… - ellenkeztem volna, de Jenna félbeszakított.
- Jenna! Mit mondunk anyáéknak, ha megkérdezik, hogy mi volt? –néztem rá reménykedve, hogy egy okos ötlettel elődrukkol.
- Hát az igazat. Csak nem hallgatjuk el előlük, hogy majdnem bennégtél a kórházba. Erről jut eszembe. Meg kell magad nézetni egy orvossal. Elég rondán fest az a vérfolt a fejeden.
Vérfolt? Erről nem is tudtam.
- De… - ellenkeztem volna, de Jenna félbeszakított.
- Nincs de. Különben is. Valószínűleg a hírekben is benn
lesz meg az újságban is. Meg ha meglátják a fejed és nem mondod el mi történt
szívrohamot kapnak az aggodalomtól.
- Mégis mit mondok nekik? Hogy Anya apa képzeljétek. Benn voltunk a kórházba és tűz ütött ki. Az egész szinte leégett engem meg eltaposott az embertömeg és Aaron keresett meg mert elájultam. Aztán a lépcső leomlott és mikor meg akart csókolni… - most döbbentem rá mit mondtam. Én hülye. Kellett nekem gondolkodás nélkül beszélni.
- Mégis mit mondok nekik? Hogy Anya apa képzeljétek. Benn voltunk a kórházba és tűz ütött ki. Az egész szinte leégett engem meg eltaposott az embertömeg és Aaron keresett meg mert elájultam. Aztán a lépcső leomlott és mikor meg akart csókolni… - most döbbentem rá mit mondtam. Én hülye. Kellett nekem gondolkodás nélkül beszélni.
- Hogy mi? – nézett rám értetlenkedve Jenna. - Meg akart
csókolni?
- Erről nem kellene tudnod… - próbáltam terelni a témát, de úgy látszik ezen sokáig fog még lovagolni.
- Erről nem kellene tudnod… - próbáltam terelni a témát, de úgy látszik ezen sokáig fog még lovagolni.
- Ne próbáld terelni a témát. Igaz? – nézett mélyen a
szemembe. – Mi történt, hogy mégsem?
- Éppen felébredtem ájulásomból, és odaértek a tűzoltók. –
magyaráztam mivel tudtam, hogy már nem mászok ki ebből.
Nem tudott mondani semmit mivel anya kilépett az ajtón és
ránk szegezte tekintetét.
- Nem akartok bejönni? – kérdi hívogatóan, de amint
odafordítom a fejem, elfeledkezve a vértől ellátott homlokomról azonnal
odalépett megfogta kezével két vállam és aggodalommal a tekintetében nézett a
szemembe. Jaj ne! Csak ezt ne!
- Jézusom Samantha! Veled meg mi történt? Jól vagy? – az
aggodalom eluralkodott rajta én viszont nem tudtam válaszolni. Egyre
homályosabban láttam és éreztem, hogy lábaim feladják a szolgálatot…
/eközben/
*Aaron
szemszöge*
Miközben kibicegtem a legközelebbi buszmegállóba,
gondolkoztam a történteken. Mi ütött
belém?Miért nem csókoltam meg mikor lett volna rá lehetőségem?Bár az első
csókunkat nem itt és nem ilyen helyzetben képzeltem el. Egy szép, romantikus
helyen. És azért legyen ébren. Nem egy éppen égő és leomlani készülő kórházban,
amikor eszméletlen és se lát se hall. Igaz abban a pillanatban, azt sem hittem,
hogy túléljük. Legalább azt hogy szeretem, elmondhattam neki. De nagy
valószínűséggel nem hallhatta, hiszen éppen eszméletlen volt.
A busz fékezése szakította félbe gondolatmenetemet. Gyorsan
felszálltam a buszra és elindultam hátra miután megvettem a jegyet. Egy ismerős
arcot pillantottam meg. Grace! Odament a mogyoróbarna hajú lányhoz,
megeresztett egy kedves mosolyt és helyet foglalt.
- Ugye nem gond, ha leültem? – kérdeztem illedelmesen.
- Ugye nem gond, ha leültem? – kérdeztem illedelmesen.
- Hát persze, hogy nem. – mosolygott rám Grace.
Küldtem felé egy mosolyt. De régen beszéltünk már. És mikor lett ennyire...
- Na és hogy vagy? Máris kiengedtek a kórházból? Úgy tudtam csak kedden fognak. – félbeszakította gondolataim és özönlöttek a kérdései.
Küldtem felé egy mosolyt. De régen beszéltünk már. És mikor lett ennyire...
- Na és hogy vagy? Máris kiengedtek a kórházból? Úgy tudtam csak kedden fognak. – félbeszakította gondolataim és özönlöttek a kérdései.
- Köszi, már jól. – elmosolyodtam – Hát… elméletileg akkor
engedtek volna ki, de mivel tűz ütött ki…
-Hogy mi?- szakított félbe a lány.- De ugye nem történt
semmi bajod?- már szinte üvöltött. Meglepődtem aggodalmán, amit valószínűleg
észrevett, mert egy bocsánatkérő mosollyal elfordította a fejét, hogy kilásson
az ablakon.
- Nyugi. – nyugtattam. – Semmi bajom. – vetett rám ismét egy
pillantást, végigmért, elmosolyodott, és visszafordult az üveg felé.
- Hogy történt? – szólalt meg ismét néhány másodperces csend
uralkodása után.
- Fogalmam sincs. Egyszer csak berontott hozzánk Sam nővére
és kiparancsolt minket, mert, tűz van. De többet nem tudok. Hogy, hogy
keletkezett… azt ne kérdezd. De úgyis látni fogjuk az újságba.
- Mit keresett ott Sam nővére?– kérdezett rá nagy
meglepetésemre, hogy nem a tűzeset foglalkoztatta hanem, hogy „Mit keresett ott
Sam nővére?”.
- Samet bekísérte, mert eljött meglátogatni. – önkéntelenül
elmosolyodtam, de Gracen nem láttam, hogy örülne. Pont ellenkezőleg. Nem értem.
Hiszen eddig jóban voltak. Talán összevesztek?
- Oh… értem. – mondta pár másodperc elteltével.
Köztünk csend uralkodott ezek után. Nem értem ezt a lányt. Egyik pillanatban még ölelné Samet, most meg
olyan ellenszenves, ha csak kimondjuk a nevét. Mondjuk már a karácsonyi műsor
több mint 1 hónapja volt és azóta – tudtommal – nem találkoztak. Na mindegy. Nem
az én dolgom.
Épp megszólaltam volna, hogy beszélgessünk valamit, de
megállt a busz és Grace – majdnem lelökve az ülésről – átmászott rajtam és
szinte futva távozott a buszról. Még csak el sem köszönt.
Miután a többi utas is leszállt, ment tovább a busz az én
otthonom felé. Végre mindjárt otthon
vagyok. De ekkor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám?Vajon ki lehet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése