~15. Chapter

Sam és Jenna épp hogy elérték a buszt, amivel tervezték a haza utat. Megvették a jegyet és mentek is. Végig sétáltak a buszon a sok ember között. Nem voltak benne biztosak, hogy van üres hely, de végül találtak egyet maguknak.  Jenna egy barna hajú barna szemű 16-17 év körüli lány mellett talált helyet. Sam egyel mögötte, egy szintén barna, de göndör hajú és csillogó zöld szemű igencsak helyes 14-15 éves srác mellett. Illedelmesen megkérdezték, hogy leülhetnek-e és ők kedvesen bólogattak. Sam és a srác egy ideig csendben ültek helyükön, amit a göndör idegen tört meg.
-Szia. Harry vagyok, na és te? – kérdezte kezet nyújtva, őszinte, és kedves mosollyal.
-Szia. Én Samantha. –mosolygott Sam is, viszonozta üdvözlését és megrázta a Harry nevet viselő fiú kezét. Hirtelen elfogta egy érzés, ahogy hozzáért a bőréhez. Érintése lágy volt és puha. Valahogy egyben furcsa, de kellemes érzés töltötte el Samet, ahogy belenézett a zölden ragyogó szempárba. Pár másodperc múlva elrántotta a kezét a feleszmélés után, hogy mégse nézze hülyének, hogy elmerengett a szemében. A fiú csak kedvesen mosolygott egyet. Most Sam törve meg a kínos csendet, kérdezett:
- Még nem láttalak errefelé. Talán nemrég költöztetek a közelbe vagy csak még nem volt szerencsénk találkozni? –akaratlanul is belepirult kérdésébe maga sem tudja miért. Próbálta egy mosollyal eltüntetni a vörös arcát.
- Igen, nem rég költöztem ide Angliából. – küldött Sam felé egy kedves mosolyt.
- Igen? Angliából? – lepődött meg Samantha – Az elég messze van. De ahhoz képest, hogy angol vagy, nagyon szépen beszélsz magyarul. – mosolygott rá,

- Mivel a nagyszüleim itt laknak ezért kénytelen voltam megtanulni. – viszonozta mosolyát.
- Értem. De… nem értem. Ha a szüleiddel ideköltözöl, ők hol vannak?
-Hát… ez nem egészen így van… - kezdett bele szemét lesütve Harry. Sam csak értetlenül nézett rá. - A szüleim… nemrég haltak meg autóbalesetben és most csak én költözök ide egy időre a nagymamámhoz…-mondta bágyadtam
- Ohh… sajnálom… nem akartam… - szomorkodott el Sam miután látta, hogy a fiú útnak ereszt egy könnycseppet.

- Semmi baj, nem tudhattad. – küldött egy erőltetett mosolyt.
- Tessék itt egy zsepi – nyúlt a táskájába Sam és előkeresett egy tiszta zsebkendőt, majd átnyújtotta a fiúnak.

- Köszi. – mondta Harry és megtörölte könnytől lábadó szemét, majd kifújta az orrát.

Ismét kínos csend. Sam, nem mert semmit kérdezni, vagy mondani, hátha ismét olyan témát mond akaratlanul, amin a fiú szomorkodása előjön. De végül mégiscsak kérdezett.

-Na és... – habozott a kérdéssel – hol lakik a nagymamád? És melyik suliba fogsz jársz? – nyögte ki végül bizonytalanul.
- A szomszédos faluba. És egyelőre még sehova. Majd elméletileg a héten megyek beiratkozásra. – mondta Harry.
- Én is ott lakok. – adta tudtára Harrynek. – Ha gondolod, bármikor hívj fel, ha kell még egy barát. – mosolygott bele mondatába, de így utólag átgondolva igen hülyén hangzott.
- Nem ismerek még senkit. Persze rajtad kívül. Szóval… - tétovázott a fiú és végül megeresztett egy mosolyt - Jól hangzik. – fejezte be mondatát.
- Remek. – viszonozta mosolyát Harrynek.
A fiú csak ismét mosolygott egyet és Sam felé nyújtva a telefonját jelezte, hogy írja be a számát. Sam hamar fogta a lapot és így tett.
 A busz hirtelen hatalmasat fékezett, és mindenki előrebukott kicsit majd megállás következtében, erősen hátra.
- Idióta! - kiabálta a sofőr.- Ilyennek miért adnak jogosítványt?- mérgelődött a buszvezető.
 Sam hirtelen a fejéhez kapott, és erősen kezdte fájlalni, amit láthatóan észrevett Harry is.
- Minden rendben?- kérdezte aggódva a lányt.
- Persze. Semmiség. - legyintett, mire a fiú ismét csak rámosolygott.
Még beszélgettek volna, de ekkor megállt a busz és Jenna felparancsolta Samet a helyéről, hogy menniük kellene.
- Na… akkor, szia. – köszönt el Harrytől és felállt. Meg sem várva válaszát sarkon fordult és elindult Jenna után.
- Szia.. – mondta halkan, inkább már csak magának Harry.

                                                               /eközben/

Aaron mintha keresett volna valakit, pedig tudta, hogy senki ismerős nem lesz itt. Keresett a szemével egy nővért, orvost, akárkit, csak végre kiderüljön, most mi a jó fenét csináljon magával. Végül meglátott egy orvost és odament hozzá.
- Elnézést. Tudom sok dolga van a többi beteggel, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy most hogy leégett a kórház, most haza lehet menni vagy át kell menni másik kórházba. Csak mert nekem már szinte semmi bajom. – hadarta és mutatott magára.
Az orvos tétovázott egyet és nem válaszolva, kérdezett.
- Mi is történt veled?
- Múlt vasárnap engem ütött el az autó. De nem sérültem meg annyira. Szóval már szinte semmi bajom. – erősködött Aaron, hogy meggyőzze a dokit, hogy hazamehessen végre.
- Hmm.. – kezdte a doktor – a súlyosabb betegeket átszállítjuk egy másik kórházba. Ha gondolod hazamehetsz, de… - már kezdett örülni Aaron, de aztán a doki kiemelte a ”de”-t akkor már kicsit megijedt, hogy mi a feltétel. – a héten még nem mehetsz suliba. Maradj otthon és pihenj. Itt egy lap. – firkantott valamit a lapra, aláírta és átnyújtotta Aaronnak - Menj el a háziorvosodhoz, és add neki oda. Egy hétre kiír a suliból. – nézett a doki Aaronra.

-Rendben. Köszönöm. – felelte megkönnyebbülten. – Viszont látásra. – köszönt el.
A doki csak rámosolygott és visszasietett a betegeihez.
Aaron elővette a mobilját, felhívta az anyját és elmondta neki a történteket.
- Akkor be tudsz értem jönni vagy elmenjek busszal? – kérdezte végül.
- Hát… apáddal épp most ittunk egy pohár bort, úgyhogy a következő busszal kellene jönnöd. – válaszolta végül az anyja.
- Okés. Szia. – meg sem várva a választ letette. - Na.. akkor busz. – mondta magának majd elindult a buszmegálló felé.

~14. Chapter

A kávézó elég üres volt. Saman, Aaronon és Jennán kívül alig voltak egy páran. A teraszon a legszélső asztalt választották a forrócsoki elfogyasztására.

Miközben iszogattak, elmesélték hogyan élték át az egész tűz balesetet. De Samantha és Aaron kihagytak néhány fontos részletet... Eszük ágában sem volt beszámolni a lánynak arról a szerelmes jelenetről. Ez, jobb ha kettejük titka marad.

Bár Jenna gyanakodott valamire, nem szólt semmit. Egyre csak azon gondolkodott, mi legyen Aaronnal?! Ugyanis még a kórházban lenne a helye. De így, a leomlott, füstös épületbe csak nem mehet vissza. Mindenesetre egy doktornőt vagy doktort meg kell találniuk, ők majd megmondják, mi legyen a fiúval.

- Na? Végeztetek?- kérdezte a lány a húgát és barátját.

- Igen, köszi.- felelték, majd átadták neki a csészéket. Jenna be is ment fizetni.

Sam és Aaron kivételesen hallgattak. A történtek után nehezükre esett beszélni, pláne a fiúnak. Elvégre ő volt az, aki...
De a lány nagyon fel akart tenni egy kérdést: ki volt az a lány, aki puszit adott neki a szobában?

Érezte, hogy nem bírja sokáig magában tartani. Előbb-utóbb kirobban belőle.

- Khm... mit hallottál abból, … amit... Neked mondtam?- tette fel egyszer csak bátortalanul a kérdést a fiú.

- Hmm? Mikor?- Sam nem értette mire céloz Aaron.

- Hát, tudod... amikor fent voltunk a kórházban. És te... Azt hiszem eszméletlen voltál. De nem olyan biztos... És én, mondtam valamit.

Samantha fülig elvörösödött a szavak hallatán. Hűha! Mire célozhatott? Fogalma sem volt erről, de azért visszakérdezett.

- Nem érdekes...- legyintett Aaron. Nem merte így elmondani a lánynak.

- Oké...

 Sam kicsit elszontyolodott ez miatt,de bízott abban, hogy egyszer úgyis el árulja neki. Mi van ha azzal a lánnyal kapcsolatos; hogy járnak?! Ebben a pillanatban bukott felszínre egy nagyon érdekes kérdés: Aaron miért akarta őt megcsókolni, ha az a lány a barátnője? Igaz, erre nem vezetett semmi nyom, de csak úgy hagyná, hogy egy lány puszilgassa? Vagy ennyire csajozós típus lenne?

Bizonyára nagyon furcsa képet vághatott, mert Aaron jobbra-balra hajolgatott.

- Sam? Rosszul vagy?
- N-nem... Csak gondolkodtam...

- Mivel?- piszkálódott a fiú.

- Hahaha! Nagyon vicces! - dugta ki a nyelvét a lány. Végre visszatért közéjük az élet!

- Tudom!- húzta ki magát büszkén Aaron, mire Sam lazán hasba ütötte. - Ahh, ez fájt! Hol egy orvos? - színlelt fájdalmat a fiú, mire mindketten nagy nevetésben törtek ki. Az éppen oda érkező Jenna nem is értette a nevetés tárgyát.
-Á, semmi!- legyintett Samantha, elhárítva a kérdést.
- Oké… - felelt a lány.- Na, mehetünk?
Aaron és Sam bólintott, majd elindultak Jenna után.
Úgy döntöttek, elsétálnak a kórház felé, A főtérre, ahogy kiértek, furcsállták a nagy tömeget. „Biztos a kórházból menekült emberek…” Közelebb mentek, és igen, jól gondolták. Kik padon, korláton, a szökőkút padkáján telepedtek le, s ott vagy ettek, beszélgettek, telefonáltak.
- Az orvosok hamarosan biztos itt lesznek. –szólalt meg Sam nővére, aki azonmód a fiúra nézett- Neked nem kéne köztük lenned?
- Nem akarok vissza menni a kórházba- vonta meg a vállát Aaron.
- Hát… erről kérdezd majd meg a szüleidet is. Mikor engednének ki?
- Kedden. –felelte a fiú, majd előkapta a zsebéből a mobilját.
A hallottak alapján vagy az anyukájával vagy apukájával beszélhetett, mert amikor letette, elég fancsali képet vágott.
- Anya azt mondta, maradnom kell keddig a kórházban…
- De… leégett. –válaszolt Sam- Hogyan mentek vissza?
- Szerintem biztos megoldják, de siessünk, mert haza szeretnék érni már. –siettette őket Jenna- Köszönjetek el egymástól aztán go!
Nagy nehezen egy-egy „sziával” elbúcsúztak, és mentek haza. Illetve csak Sam és Jenna, Aaron mehetett a kórházba… Csak melyikbe? Előbb-utóbb úgyis kiderül…

~ 13. Chapter

Jenna nagyon aggódott. Már ugyan kijutott az épületből, de sehol sem találta Samet és Aaront. Rossz érzés kerítette a hatalmába: „Mi van, ha bajuk esett? Vagy ha nem jutottak ki?” Ezekre gondolni sem akart, de rettegett. Mit csináljon? Nem mehet vissza! Túl veszélyes lenne... És talán biztonságban kijutottak. Nem tudhatta biztosan, elhatározta: ha 10 percen belül nem lel sehol sem rájuk, akkor vissza megy a kórházba!
Gyorsan elkezdett futni, közben húga nevét kiabálva. De akárhol nézte, kereste őket, nyomukat sem lelte... Még az embereket is kérdezgette, nem-e láttak egy szőke 14 éves lányt és fiút, de akik válaszoltak is, „nemet” mondtak.
Letelt a 10 perc, húgának se híre, se hamva... Eljött az idő... Gyors léptekkel a kórház bejárata felé vette az irányt. Épp belépett volna, mikor egy hang szólalt meg mögüle:
-Hé! Gyere el onnan!
Egy tűzoltós ruhába öltözött nő volt az, mögötte pedig még több mentőssel. Látszott rajtuk, hogy izgulnak, elvégre hatalmas területet foglalt már el a tűz. A bejárati ajtónál is csak kis helyen lehetett bejutni, a többit elborították a lángok.
Jenna félre állt, utat hagyva a tűzoltóknak. Már nem volt szükség rá, hogy bemenjen, azok az emberek elfogják végezni a munkájukat.
-Kérem! A húgom és a barátja azt hiszem, még bent vannak!- szólt gyorsan oda kétségbeesetten az egyik embernek.
-Rendben, megkeressük őket!
-A harmadik emeletet is nézzék, kérem át!
A férfi bólintott, majd gyorsan belépett az épületbe. Nehéznek bizonyult a feladat, a lángok rettenetes nagyok voltak. Több mint 10 tűzoltós oltotta a tüzet, a többiek bent ragadtak után kutattak. A második emeletre felvezető lépcsőt a tűz állta el, így gyorsan oda invitáltak két embert, hogy oltsák el az utat biztosítva. 5 percbe került, és a lépcsőn járás szabad is volt.
A második emeletet is eléggé felfalta a tűz, de korántsem annyira, mint az elsőt. 5-en fésülték át a kabinokat, a többi négy a harmadik emeletet címezte meg. Csakhogy a lépcsőt nem találták sehol! Leomlott... Ekkor gyorsan eszükbe jutott a lift.
Oda rohantak, de amikor kinyílt a kabin ajtó, nem akartak hinni a szemüknek: emberek kuporogtak ott egymáshoz nyomódva.
-Gyorsan, kifelé innen! -kiáltotta az egyik tűzoltós, mire a liftből kitolongtak az emberek. Örültek végre, hogy megjött a mentő csapat.
Négyen beléptek a kabinba, és a harmadik szintet vették célba.

***

Aaron nem látta a megmenekülés lehetőségét, és Sam még mindig nem volt eszméleténél. Csak reménykedni tudott, mást nem. Gondolt rá, hogy felkapja a lányt, és a lifttel elmenekülnek, de ahhoz át kellett volna ugrania egy két méteres tűzfal felett. És még a lépcső is leomlott...
Nem értette, miért történnek vele sorozatban rossz dolgok. Először, amikor Sammal találkozott, a lány elég rendesen megrántotta a bokáját, járni is alig tudott. Aztán elütik őt, és kórházba kerül. Harmadszorra tűz üt ki az épületben, és még a lépcső is leomlik! És a ráadás: Sam elájul, és a liftet elzárják a lángok... Miért van ez?
Egyre csak gondolkodott, és a lángnyelvek is közelebb kerültek hozzájuk. Mindkét oldalról be vannak kerítve. Úgy látta, meg kell tennie, amit elhatározott. Tudta, hogy a lány nem hall, nem lát és nem érez semmit, de már eldöntötte!
A kezébe fogta Sam kezét. Érezte, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán.
-Sam, van valami, amit el szerettem volna neked mondani... Igen, lehet, hogy elkéstem, de könnyebben veszek búcsút az élettől, ha... ezt elmondom.
Nagy levegőt vett, majd Samantha arcát fürkészte. Örült volna annak, ha felébred, de... ez nem következett be... még.
-Én... téged... szóval. Szeretlek Sam!Az utolsó mondatra behunyta a szemét, és még egy könnycseppet engedett útnak. Az első dolgot megtette. Egy volt hátra, ami sokkal nehezebbnek bizonyult...
Aztán kinyitva a szemét, újra a lányt nézte. Nyelt egy nagyot, és Samantha fölé hajolt. Arcát egyre jobban közelítette a lányéhoz, s mikor már csak 2 cm volt köztük, meg állt. Egy pillanatra minden kiszállt a fejéből, és elfelejtette, mit is akar tenni. Aztán minden egyszerre villant be, eszébe juttatva saját magának ígért szavát.
Már épp megcsókolta volna a lányt, amikor hirtelen kinyitotta szemét. Sam zavartan meredt a két szempárba, ami alig volt tőle 2 cm-re. Aaron is nagyon elvörösödött zavarában, de mégsem mozdult. Végül egy ajtó csukódás zavarta fel őket egymás szemléléséből, és gyorsan felültek.
Négy tűzoltó állt tőlük alig 15 méterre, és oltották a tüzet. Talán észre sem vették őket, mert nem néztek rájuk. Vagy csak nem értek rá erre.
Amikor egy kis részt szabaddá tettek, az egyik nő oda szaladt .
-Jól vagytok?- bólintottak- Gyertek, kiviszünk benneteket innen!
Nem tétováztak, követték a tűzoltóst. Hamar lejutottak a lifttel a második emeletre. Ott már nem volt akkora tűz, mint a harmadikon. Remekül végezték az emberek a munkájukat. A legalsó szinten még jobban állt a helyzet; épphogy egy-egy kicsi láng élt még, amit hamar el is oltottak.
Kijutva az ajtón megköszönték a segítséget. Még mindig zavarban voltak, de attól még nem álltak arrébb. Aaron megakarta kérdezni, azt hallotta- e Sam, amit mondott neki, de ekkor egy feléjük szaladó lányt vettek észre. Samantha fel is ismerte: Jenna!
- Jól vagytok?- kérdezte miközben kibontakozott húga öleléséből.
-I-igen.- felelték kórusban kipirult arccal. Bár Sam fájlalta a fejét, de lényegtelennek tűnt, látva hogy a többi beteggel van elfoglalva a mentős csapat.
- Ha nincs semmi baj, akkor gyertek igyunk 1 forrócsokit, hogy megnyugodjatok.- kacsintott a nővére.
Samantha és Aaron összenézett. Megvonták a vállukat, és követték a lányt. Közben persze mindketten ugyanarra gondoltak: ” És pont nem sikerült...”

~ 12. Chapter

Az út elég hosszúnak tűnt a kórházig, így Sam inkább zenét hallgatott a telefonján, headsettel a fülében. Jenna viszont inkább pihent addig, és már majdnem el is aludt, amikor érezte, hogy a busz meg áll. Húga szólt neki, itt le kell szállniuk, mivel innen csak néhány méterre van az úti cél.
Egészen addig nem szólaltak meg, míg a hatalmas épülethez nem értek. Lassan beléptek az ajtón, és egy nagy teremben találták magukat. Rajtuk kívül még elég sokan voltak ott, kik ültek, olvastak, beszélgettek, vagy szomorkodtak...
És most hogyan tovább? -tette fel magának gondolatban a kérdést Sam. Hol lehet Aaron, melyik szobában? Biztosan elég bágyadt képet vághatott, mert nővére felhúzott szemöldökkel bámult rá.
-Mi az? Miért nézel így?- kérdezte Jenna Samanthától.
-Én? Ja, semmiért... csak,... Nem tudom Aaron szoba számát.
Jenna a homlokára csapott. Mégis hogy volt képes eljönni ide a húga úgy, hogy nem tudja hányas teremben találják meg a fiút?! Aztán eszébe jutott valami.
-Mindegy... Gyere, kérdezzünk meg egy doktornőt. -intett Samnak, hogy kövesse, ő persze így is tett.
Hamar kerítettek valakit, aki útba igazította őket.
-Aaron Losman?- kérdezte a nő a neven töprengve, majd az arca hirtelen felderült- Arra szőke hajú fiúra gondoltok, ugye?
-Igen.- felelte kicsit bátortalanul Sam. Attól félt, hogy teljesen el fog vörösödni a feje a név hallatán, ami... be is következett. De nem volt túl vészes, mert csak a füle pirult ki.
Miután megtudták, hogy Aaron a 13-mas szobában betegeskedik, egyszerre elindultak megkeresni. A harmadik emeleten találtak rá. Először bekukkantottak az ablakon; valaki volt bent nála, egy lány. Samen kezdett eluralkodni a féltékenység szele, de amikor látta, hogy a lány megpuszilja a fiút, teljesen rátört a keserűség. Nem akart már bemenni hozzá, sarkon is fordult, de nővére elkapta a csuklóját.
-Te meg mit művelsz?- szögezte neki a kérdést egyszerre testvére.
-Már nem akarok bemenni hozzá...- felelte búsan Sam. A szemében könny csillogott.
Jenna hatalmasat sóhajtott. Még egyszer átnézett az üvegen: a lány eljött Aaron mellől, és kilépett az ajtón. Mikor elhaladt mellettük, rájuk mosolygott, majd tovább állt.
-Most menj be, és ne vitatkozz! Nem a semmiért jöttünk ide!- szólt húgára a lány, és betuszkolta az ajtón.
Samnak ellenkezni sem maradt ideje. Nővére rácsukta az ajtót. Nincs vissza út, és Aaron is észrevette már. A fiú arcáról a meglepődöttség tükröződött, de a szemében halvány öröm sugár sejlett fel.
Samantha egy- két lépést közelebb ment a fiúhoz, de az ágy végénél meg állt. Kis ideig hallgattak, végül Aaron törte meg a csendet.
-Szia..- mosolygott
-Szia.- Sam viszonozta a mosolyt.
- Mi járatban erre fele?
-Gondoltam, beugrom, hogy megnézzem; jól vannak-e a dokik.- viccelődött a lány, mire a fiú halkan felnevetett.- Csak vicceltem.
-Gondoltam. Hozzám jöttél látogatóba?- kérdezte elég kisfiús ábrázattal és kisbabás hanggal. Sam persze egyszerre felkacagott. Nagyon szerette, amikor a fiú így viccelődött vele. Nem is az volt a poénos, hogy mit mondd, hanem amilyen képet vág és ahogy eltorzítja a hangját.
-Hát, nem is tudom.- felelte Sam, majd, mint aki mélyen gondolkozóba esik, megtámasztotta az állát a kezével. Néhány másodperc múlva elvigyorodott- Igen, hozzád!
-Klassz! .. Nem hittem volna, hogy meglátogatsz.
„Én sem...”- mondta magának a lány, majd a fiúnak választ adva megeresztett egy mosolyt.
- És hogy vagy?
-Sokkal jobban.
Innentől fogva szinte mindenről beszéltek. Jól is szórakoztak, nevettették egymást, röhögtek a másik poénjain. Mondhatni, tökéletes volt az a … Jesszus!
Amikor ránéztek az órára, nem akartak hinni a szemüknek; az óra 3 órát mutatott. Sam háromnegyed kettőkor ment be hozzá! Több mint egy órája szórakoztak, és senki sem zavarta meg őket! Se Jenna, se ismerős, se doktorok.
- Na, és akkor kedden kiengednek? -kérdezte egyszer csak Samantha.
-Igen, ha jól emlékszem... Már hiányzik a suli... Te jó ég! Miket beszélek itt?! -kacagott fel.
-Biztos megártott a kórházi levegő- dugta ki a nyelvét a lány.
-Ja, csak is!- „morgolódott” Aaron, de aztán ismét elmosolyodott.
-Amúgy tudsz járni?
-Hmm... Azt hiszem,... Igen! Már tegnap este is magamtól el tudtam menni a mosdóba. -vigyorgott.
Megint beállt közéjük a csend. Talán még 5 percen keresztül úgy maradnak, ha Jenna nem ront be, mint egy őrült.
-GYERTEK GYORSAN!!! TŰZ VAN!
Sam és Aaron ijedten egymásra néztek, majd gyorsan elkezdték a lányt követni. Mindez jól is ment volna, ha nincs akkora felfordulás a folyosókon. Mindenki (aki tudott, de a betegeknek a doktorok és nővérek segítették) őrülten próbált menekülni, csakis magára gondolva.
Sam és Aaron elszakadtak Jennától a hatalmas tömeg miatt, így egyedül próbáltak maguknak utat törni, nem sok sikerrel. Egyszer- egyszer elestek, de fel is segítették a másikat a földről. Örültek volna annak, ha végre legalább a második emeletre lejutnak, de a 13- mas szoba a harmadik emelet legvégében helyezkedett el.
-Fogd meg a kezem! Nem szabad elszakadnunk egymástól!- kiáltotta a lánynak a fiú, mire Sam engedelmeskedett is. Kéz a kézben menekültek tovább, mikor megérezték a füst szagot.

Végre azonban elérték az alattuk lévő emeleti részre levezetőlépcsőt, amit hatalmas tömeg zárt el! 10-es skálán 5% volt, hogy lejuthatnak, s ez csökkent 3-ra, mikor egy egész „flotta” ijedt ember hátra taszította őket. Rémült tekintettel figyelték az előttük tolongó sokaságot, aztán egy nem várt dolog történt. A lépcső leszakadt, és vele leesett az ott álló emberek fele is! Nem tudták elképzelni, mit történhetett. Földrengés? Nem, az nem lehetett! De a tűz valahogy feljutott a második szintre, mire az emberek Samék felé vették az irányt. Egyetlen egy esélyük van az életben maradásra: a lift!
Aaron még mindig fogta a lány kezét, és tudta, ha most nem kezdenek el futni a lifthez, itt ragadnak! A mögöttük tornyosuló tömegtől nem lehettek több mint 5 méter távolságra. Már a cél talán 30 lépésnyire lehetett tőlük, biztosítva a menekülést. Ekkor történt a baj...
Az emberek utolérték őket, és Samet elszakították Aarontól. A lány elesett, és eszméletét vesztve a földre rogyott. A fiú észrevette, hogy Samantha már nincs mellette.
-SAMANTHA!
Ijedten hátra fordult, és nem látta sehol. „Ha most vissza megyek, lehet meghalok...”-gondolta-”De Sam a barátom. Nem hagyhatom itt!”
Megpróbálta átfúrni magát a tömegen, eleinte nem nagy sikerrel, de végül mégis megcsinálta. A lifttől 15 méterre feküdt a lány. Aaron mindenről meg feledkezve oda rohant hozzá, majd elkezdte rázogatni, hogy térjen magához. De... ez nem járt sikerrel.
-Sam, kérlek! Térj magadhoz!- kérlelte kétségbeesve a fiú az eszméletlen lányt, s mikor látta, hogy Ő nem mozdul, könnyek gyűltek a szemébe.- Gyerünk, fel kell ébredned, vagy itt halunk meg!
A tűz vészes nagy területet borított már be a második emeleten. Még ugyan távol volt a két fiataltól, de bármelyik pillanatban oda érhetett. A liftnél álló emberek mikor ezt észrevették, semmire, és senkire sem ügyelve betömörültek a biztonságot nyújtó kabinba. Végül eltűntek...
Aaron egyedül maradt az eszméletlen lánnyal, nem tudva, mit kéne tennie. Lassan az ölébe fektette a lányt, és elkezdett gondolkodni, mi is történhetett. Az agya most gyorsan járt, és biztos volt benne, hogy agyrázkódást kapott a barátja! De mit tegyen? Ő nem orvos!
-Sam, kérlek... -nyögte sírástól vörös szemmel- Nem hallhatsz meg, még nem! Kérlek...
Reménytelennek tűnt a helyzet, vajon kijutnak-e onnan? Rájuk talál valaki? Ha szerencséjük van, a tűzoltók még idejében ide érnek, de ha nem, akkor...
Aaron elhatározott valamit. Ha úgy alakul, hogy meg kell halniuk, két dolgot még meg tesz előtte... S ez a két dolog számára sokat fog jelenti... De talán még egy másik személynek is...

~11. Chapter

Maddy a telefonja csörgésére ébredt szombat reggel. Szinte egész héten nem ment suliba a láza miatt. Megnézte ki hívja, és mikor meglátta, mosoly költözött a szájára. Sam volt az. Nem beszélt vele talán 6 napja, ami nagyon furcsa. Igaz, betegen nem ülhetett géphez.
- Hali –köszönt bele a telefonba.
- Na szia! –üdvözölte lelkesen Sam- Hallottam beteg vagy… Gondoltam felhívlak.
- Óó, köszi! … Valami érdekes hír?- érdeklődött, persze Aaronra értve.
Samantha habozott a válaszadással. Nem tudta, hogyan kezdjen bele, pedig Nellinek már mindent elmesélt. De számára nehéz volt erről beszélnie, még ha százszor kéne, akkor is… Fájt a szívének a hír…
- Hahó! Sam?- szólt 2 perc után Maddy a kagylóba, felhívva magára unokatestvére figyelmét.
- Ja, bocsi… Csak nem tudom, hogyan kezdjek bele…
- Magyarul…
- Na jól van ám!- mosolyodott el Sam, aztán kicsit komolyabb hanggal és ábrázattal folytatta- Aaron kórházba került…
- Hogy mi?- Maddy hangján hallatszott a meglepődöttség. Maga sem akart hinni a fülének –Hogyan?
Sam nagyot nyelt, mielőtt választ adott volna, és jól meggondolta mit is mondd.
- Elütötte egy autó…
- Csak viccelsz! Mesélj!

Samantha mindent elmondott töviről hegyire. Nagy csönd telepedett le közéjük, talán percekig szótlanul tartották a telefont. Aztán Maddy elmondta a véleményét; ugyanaz volt, mint Samé. Hihetetlen… Aztán felvetett unokatesójának egy ötletet: látogassa meg Aaront! Persze Sam azt válaszolta, hogy nem engednék meg neki a szülei, de Maddy akkor is biztatgatta, hogy azért kérdezzen rá. Egy próbát hisz’ meg ér…
Elköszöntek egymástól, majd Samantha lassan kisétált a nappaliba. Biankát találta ott, az édesanyját. Nagy levegőt vett, azután lassan oda lépett hozzá.
- Szia anya!
- Szia… Na?
- Azt szeretném kérdezni, hooogy…
Ismét habozott, aminek az lett a vége, hogy anyukája találgatott.

- Megint azzal a fiúval szeretnél találkozni?- kérdezte Bianka egy mosoly kíséretében.
- Hát… Olyasmi, de… Most a kórházban lenne a… „találkozó.”
Édesanyja szeme kikerekedett a meglepődöttségtől. Kórház? Rosszat sejtett, biztos történt valami azzal a fiúval.
- Történt vele valami?
Sam ismét mindent elmesélt, és anyukája figyelmesen hallgatta. Amikor az autós részhez ért, nagyon észrevehető volt az arcán, hogy aggódik.
- Szóval? Meglátogathatom?
- Hát…- anyja kicsit gondolkodott. Egyedül nem szívesen engedte el a lányát a kórházba, így azt válaszolta, majd az egyik nővére elkíséri.
Samantha fintorgott erre egy kicsit, aztán eszébe jutott, hogy legalább láthatja Aaront. Átölelte Biankát, aztán futott fel Jennához. Arra gondolt, őt veszi rá a „bébiszitterkedésre.” 10 perc győzködés után sikerült is rávennie.
Sam úgy döntött, holnap mennek látogatóba, 13 óra körül.

/Másnap; vasárnap 12:55 /

Az ebédet már befejezték, Sam épp pakolt egy kis táskába. A telefonját tette bele, pár zsepit és headsetet. Mikor már mindennel végzett, Jenna szólt neki, hogy indulniuk kéne.
Lassan ki is értek a buszmegállóba, még épp időben. Fel is szálltak a járműre, és célba vették a kórházat.

~10. Chapter * part 2 *

              /A baleset előtt: vasárnap; Aaronék háza 19:01/

Unatkozott. Fogalma sem volt róla, hogy mit csináljon. Samet nem látta fent facebookon, így úgy döntött, hogy lemegy a konyhába. A szülei és a testvére épp vacsoráztak. Kérdezték, nem akar-e enni valamit, de csak megrázta a fejét.
-Elmegyek sétálni.- jelentette ki, miközben felhúzta a lábára a csizmáját.
-Ilyenkor?- húzta fel a szemöldökét az anyja- Nincs késő már ahhoz?
-Nincs.- vonta meg a vállát Aaron, majd kabátostul kilépett az ajtón.
Még hallotta, hogy apukája utána kiabálja, figyeljen az autókra. „Persze, nincs is más dolgom.”- futott át az agyán, majd az úttestre lépett. Nem ment pont középen, de nem is a szélén. Mondhatni; az út felének felénél, vagyis a negyedénél.
Per pillanatban nem érdekelte senki, és semmi. Vagy mégis? Egy szőke, vállig érő hajú lány, tengerkék szemmel, szép mosollyal, kedves arccal. Sam arca villant fel előtte. Egyre csak a lányra koncentrált, a Vele eltöltött rövid, mégis tökéletes pillanatokra. Nem ismerte ugyan régóta, de közel érezte magához. Mintha 1000 év telt el volna, hogy megismerkedtek egymással. Elmosolyodott a gondolat alapján.
A kis szellő belekapott a hajába, felborzolva azt. Aztán a Holdra meredt: Sam arcát látta benne. Tudta: többet érez a lány iránt, mint puszta barátság. Azt remélve, hogy Ő is ugyanezt érzi, felsóhajtott. Mennyire örülne, ha végre elmondhatná a lánynak! De nem teheti... Nem meri, és... Emily az, aki azt akarja, hogy Lena legyen a barátnője. Mert, hogy ők „össze illenek.”
Badarság- gondolta. Nem tudta eldönteni, az esze vagy a szíve mondta ezt. Esetleg mindkettő? Hogy Lena és ő nem valók egymásnak? Remélte, így van. És ekkor elhatározta: megmondja Emilynek, ő nem akar Lenával együtt lenni, inkább vár még néhány hónapot, amíg Samanthával jobban összeismerkednek. Aztán lesz, ami lesz. De Lenát kizárta...
Ismét elmosolyodott erre. Talán ez volt az utolsó dolog, amit önszántan tehetett, mert csak két nagy fénycsóvára emlékezett és egy erős lökésre az oldalán.
Elütötték, de túlélte...



                            /A jelen. Samék háza: hétfő 21:09 /

Sam üzenete:*
De... mégis mi történt? :'O

Faggatózott, mert nem bírta annyiban hagyni, hogy „kórházba került.” Tudni akarta az összes kis részletet.

Grace üzenete:*
vasárnap kb. 7 óra körül kiment sétálni. A részletek nincsenek meg, de a sofőr azt mondta, hogy Aaron nem az út szélén ment. És ő is későn vette észre a kanyar miatt. Persze a kocsiból egyszerre kiszállt, hogy segítsen nki. Most Aaron pedig ugye a kórházban van.

Sam üzenete:*
:O:O:O:O
Ez szörnyű... :’(
és mikor jöhet ki?

Grace üzenete:*
hát annyira súlyosan nem sérült meg, de csak jövő hét kedden engedik ki

Sam üzenete:*
éértem... :'//
sajnálom szegényt..

Grace üzenete:*
elhiszem :((
én is sajnálom ://

*pár perc múlva *

Sam üzenete:*
na nekem mennem kell...
sziaa

Grace üzenete:*
okéss
én is mek. Szijja ♥ :)
és nyugi, emlékezni fog rád, nem volt nagy agyrázkódása ;)

Sam elképedt teljesen. Agyrázkódás? Ó, nem! Ez eszébe sem jutott. Mi van, ha nem emlékszik rá? Ez a nap egyre jobb... Gondolta, még gyorsan rákérdez, hogy mégis pontosan mekkora lehetett neki, de Grace lement chatről. És épp abban a pillanatban is lépett be Ian.
-Tudom, most kapcsolom ki.- mondta csüggedten Sam.
Az apja bólintott, elköszönt majd becsukta maga mögött az ajtót.

Nagy kővel a szívén feküdt le az ágyára. Biztos nem lesz képes elaludni... És még csak hétfő van! Hogy fog egy egész hetet kibírni Aaron nélkül? De leginkább azt kívánta, hogy a fiú épüljön fel minél előbb. Vajon mi járhatott annyira az eszében, hogy nem vette észre a közeledő autóst? Hát, majd ha már jobban lesz, megkérdezi a fiút.
Na ha persze emlékezni fog rá...